A kormány egyetért azzal, hogy a forráselosztási mechanizmus felülvizsgálata és új eszközök kidolgozása szükséges a következő uniós költségvetési időszakra. Ezeket az innovációért és technológiáért felelős miniszternek kell kidolgoznia, de a munkába be kell vonnia az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket is - olvasható a közlönyben.
Az innovációért és technológiáért felelős miniszter első feladata az, hogy - az uniós és hazai szabályozási környezet, valamint a sikeres nemzetközi példák figyelembevételével - tegyen javaslatot a feltételesen visszatérítendő támogatások keretrendszerének kialakítására.
Kapcsolódó
A kormány úgy véli, hogy az adminisztratív terhek csökkentése érdekében ki kell terjeszteni az egyszerűsített elszámolási módszerek alkalmazását. Ezt is az említett miniszternek kell kidolgoznia ez év végéig.
A kormány egyetértett azzal, hogy az európai uniós forrásból támogatott, közvetlen vagy többségi állami vagy önkormányzati tulajdonon megvalósítandó infrastrukturális beruházások esetén - a projektek elszámolható összköltségéhez, támogatási összegéhez vagy más szemponthoz kötött - független értékelemzés alkalmazásának bevezetése szükséges. Erről augusztus 31-ig kell jelentést tenni.
Végül ki kell dolgozni annak módját, hogy a 2014-2020 közötti programozási időszakban a többlet-kötelezettségvállalások vagy a visszahulló források terhére miként lehet pilot programokat indítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve