Evakuálást rendeltek el az amerikai hatóságok Kalifornia déli részének partvidékén a péntekre várható heves téli vihar miatt. Idén ez már a második kiürítési terv, január elején árvíz és földcsuszamlások miatt volt rá szükség ugyanebben a térségben - írta a portál.
Az észak-kaliforniai hegyekben már nagy mennyiségű hó esett, illetve egyes helyeken egyenletesen esik az eső. A dél-kaliforniai partokon a hatósági megbízottak ajtóról ajtóra járva szólították fel a lakosokat, hogy ideiglenesen költözzenek biztonságos helyre. Mintegy 30 ezer lakost érint az intézkedés Santa Barbara megye alacsony hegyekkel tarkított partvidékén, a hegyek egy jó részét három nagy erdőtűz letarolta az elmúlt másfél évben.
Kapcsolódó
Bill Brown megyei seriff szerint a meteorológusok nem tudták pontosan előre jelezni, hogy mennyire intenzív lesz a közelgő vihar, de megítélésük szerint "veszélyben lesz az emberi élet, az ingatlanok és a legfontosabb közszolgáltatások folyamatossága".
Továbbra is érvényben van a figyelmeztetés hóviharra a megyétől északra elterülő Sierra Nevada hegység egyes részein, ahol a csúcsokon a széllökések erőssége elérheti a 200 kilométert is óránként, a völgyekben pedig a 95 kilométert. Több mint másfél méter vastag hóra lehet számítani a Tahoe-tó környékén a hegységben. A hatóságok lavinaveszélyére is figyelmeztettek a lakott területektől távol.
Képünk illusztráció, forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve