Júniusban az export euróban számított értéke 6,1, az importé 1,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi többlet 556 millió euró volt, 437 millió euróval kevesebb, mint tavaly júniusban.
A hatodik hónapban az export értéke 8,979 milliárd eurót tett ki, az import 8,423 milliárd euró volt. Az export ebben az évben április után másodszor maradt júniusban 9 milliárd euró alatt, 585 millió euróval maradt el az egy évvel korábbitól és 456 millió euróval az előző havitól. Az import 148 millió euróval volt kevesebb a tavaly júniusinál és 337 millió euróval csökkent a májusi értékéhez képest.
Az ipari termelés szerdán közölt előzetes adatai már sejteni engedték a külkereskedelem gyengélkedését. A KSH első becslése szerint júniusban az ipari termelés 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok azonban 4,1 százalékos növekedést mutatnak, mert kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint a múlt év azonos hónapjában. Mérséklődött a növekedés üteme a legnagyobb súlyú járműgyártásban, a kivitel szempontjából második legjelentősebb ágazatban, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, pedig kifejezetten elmaradt a tavaly júniusitól.
A külkereskedelmi termékforgalom júniusi részletes adatait szeptember 3-án közli második becslése alapján a KSH.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve