A magyarok fejenként csupán pár dekát esznek a zöldségből. A spenót betakarításának szezonja május 20. és június 10. között van, így a gyorsan kifutó zöldségek közé tartozik.
Magyarországon a spenót az egyik legkorábbi szabadföldi zöldségféle. Az egy főre jutó fogyasztás néhány dekagramm, ami elsősorban egy-két tavaszi és őszi hónapra korlátozódik - írta a lap.
Kapcsolódó
A KSH adatai szerint a friss spenót behozatala hetven százalékkal (42,3 tonnára) esett 2017-ben az előző évihez képest, a legnagyobb beszállító továbbra is Olaszország (25,5 tonna) maradt. A kivitel ugyanekkor (elsősorban Románia felé) hét tonnáról 10,1 tonnára ugrott. A friss spenót magyarországi importjának értéke 49 százalékkal 35 millió forintra esett, míg az export értéke 45 százalékkal 1,98 millió forintra emelkedett 2017-ben.
A fagyasztott spenót behozatala két százalékkal (1,74 ezer tonnára) csökkent az elmúlt évben. A legnagyobb beszállítók Belgium (411 tonna), Ausztria (380 tonna) és Szlovákia (376 tonna) voltak. A kivitel hat százalékkal 612 ezer tonnára csökkent, a főbb célpiacok Csehország, Horvátország és Románia voltak. A fagyasztott spenót importjának értéke tíz százalékkal 336 millió forintra emelkedett, míg az exportból származó bevétel 12 százalékkal 115 millió forintra csökkent 2017-ben az előző évihez képest.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve