Magyarország jelenleg a legtöbb klinikai vizsgálatot végző európai országok rangsorában az első tíz között van, a végzett vizsgálatok számában a tizedik, lakosságarányos összevetésben a negyedik helyen áll. A ranglistát Németország, az Egyesült Királyság és Franciaország vezeti. Kelet-Európából Magyarország mellett Lengyelország és Csehország tartozik az élbolyba. Magyarországon 2007-ig dinamikusan nőtt a klinikai vizsgálatok száma, ám azóta stagnál a volumen. Nemzetközi színtéren éles a verseny a vizsgálatokért, a kedvező pozíció megtartásához, vagy további javításához megkerülhetetlen a befektető- és kutatásbarát környezet kialakítása és fejlesztése, ami jótékonyan befolyásolhatja a hazánkat érintő további befektetői döntéseket is - hangsúlyozták a Klinikai kutatások 2015 című mai konferencia előadói.
Az egészségipar aránya a gazdaságon belül nőni fog, ez lehet a 21. század meghatározó iparága - mondta előadásában Jakab Zoltán IGYE elnök. A gyógyszeripari fejlesztések kitörési pontot jelenthetnek a gazdaságnak, hiszen nincs másik olyan iparág, amelyben bevételarányosan ilyen sokat költenének innovációra, amelynek több évtizedre előremutató a hatása - hangsúlyozta Jakab Zoltán.
Ennyien juthatnak ingyen a legújabb terápiákhoz
Évente háromszáz innovatív hatóanyagra irányuló klinikai vizsgálatot végeznek az országban, ezeken keresztül több mint tizenötezer beteghez, több mint tízezer vizsgáló helyen jut el a legmodernebb kezelés. Főbb vizsgálati területek az onkológia, a bőrgyógyászat, a remutaológia, a mozgásszervi, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a táplálkozási, és anyagcsere betegségek tanulmányozása.
A gyógyszeripari innováció becslések szerint mintegy 86-95 milliárd forintos befektetést, így 34-38 milliárd forintos költségvetési bevételt termel az adók és járulékok révén, az ágazat pedig 30 milliárd forint plusz jövedelemhez jut a klinikai kutatások által. A klinikai vizsgálatokban való részvétel hozzájárul az orvosok itthon tartásához is. A többletdíjazás mellett az orvosok nemzetközi hírét, szakmai, tudományos elismertségét is javítja.
Íme az IGYE javaslatai
Magyarország klinikai kutatásokban elért jó pozícióinak, illetve versenyelőnyének megtartásához az IGYE javaslatcsomagot állított össze, amelyben öt pontban összegzik a legfontosabb teendőket.
- Megfelelő jogi környezet kialakítása
- Transzparens és kiszámítható pénzügyi környezet megteremtése
- Egy központosított, naprakész adatbázis rendszer felállítása és elérhetőségének megteremtése
- A klinikai kutatási adminisztráció egyablakossá tétele az egyes intézmények szintjén is
- A klinikai kutatáshoz szükséges szakmai kompetenciák beépítése az orvosi és az egészségügyi szakdolgozói életpályamodellekbe, kiegészítve a képzett munkaerő itthon tartásának és hazatérésének keretrendszerét
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve