A két új kormányzati kabinet létrehozásáról a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János azt mondta, a változás részleteinek kidolgozása a július 20-i kormányülésre várható. A tárcavezető szerint a minisztériumokat és azok irányítóinak személyét nem érinti a változás. Lapértesülések szerint a gazdasági kabinet vezetésére Varga Mihályt, a stratégiai kabinet vezetésére pedig Lázár Jánost kérte fel a kormányfő. A két új kormányzati kabinet létrehozásával kapcsolatban Kiszelly Zoltán azt mondta, szerinte az természetes, ha egy kormányzat a ciklusa felénél áttekinti az eddigi teljesítményét és felkészül arra, hogy a még hátralevő időben teljesíteni tudja a kormányzati vállalásait - olvasható a lapban.
A politikai elemző érdekesnek tartotta, hogy Orbán Viktor néhány hónapja arra kérte a minisztereit, tekintsék át, mi az, amit még nem sikerült teljesíteni a vállalásaikból. Kiszelly Zoltán úgy vélte, talán ebből a kérésből születhetett meg a döntés a kormányzati szerkezet megváltoztatásáról. Kiszelly Zoltán, a gazdasági kabinet létrehozásában nagyon fontos változást lát. A politológus szerint mindez annak az elismerése, hogy ez a kormányzati részterület biztosítja a pénzügyi értelemben vett külső szabadságot a teljes kormány számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve