Az Európai Unió hivatalos lapjában (Tenders Electronic Daily) hétfőn jelent meg a kivitelezési munkákra vonatkozó ajánlati felhívás.
A beruházás célja, hogy kerékpárral is elérhetők legyenek 10-15 percen belül a kerület jelentősebb csomópontjai, óvodák, iskolák, valamint a zöldövezetek. A tervekben övezeti sebességcsillapítás, gyalogút és kerékpárút kialakítása, útburkolati jelek felfestése, valamint kerékpársávok kialakítása is szerepel.
Kapcsolódó
Emellett a tervezett kerékpárutak összekötik a X. kerületet a szomszédos városrészek kerékpárút-hálózataival, így az Örs vezér téri, a Határ úti, valamint a kőbánya-kispesti főbb közösségi közlekedési csomópontokhoz negyedórán belül, míg a Kálvin térre akár 25 perc alatt el lehet majd jutni.
A kivitelezés várhatóan az év végén kezdődik meg, és 2022 végén fejeződik be. A kőbányai beruházás egy nagyobb fejlesztési program része: az Európai Unió 8,39 milliárd forintos támogatásának célja, hogy kerékpárosbaráttá alakítsák a fővárosi úthálózatot. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén ebből a BKK a X. kerületben - tartalékkerettel együtt - 1,02 milliárd forint támogatást tud felhasználni. A BKK a kis- és középvállalkozások előnyben részesítése, továbbá az ajánlattevői kör szélesítése miatt 11 részre bontva biztosít ajánlattételi lehetőséget a közbeszerzési eljárás során.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve