A 700 fő megkérdezésével készült kutatás eredményeiből kitűnik, hogy minden harmadik magyar arra számít, a megélhetésért nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy időskori nyugdíjként a jelenlegi fizetésének kevesebb mint felét kapja majd kézhez.
Az alacsony megtakarítási arány mögött nem kizárólag anyagi okok állnak. A megkérdezettek fele nehezen igazodik el a különböző nyugdíjcélú megtakarítások között, 42 százalékuk azzal sincs tisztában, hogy az állam a nyugdíjcélú megtakarítás formájától függően évi 130-150 ezer, de együttesen maximum 280 ezer forinttal járul hozzá a nyugdíjbiztosításokhoz és egyéb nyugdíj-előtakarékossági befizetésekhez - mondta Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási igazgatója.
A magyar lakosság többsége nem csupán nyugdíjasként, hanem egy hirtelen baleset vagy betegség esetén sem tud a megtakarításaira támaszkodni. A lakosság 50 százalékának azonnali gondot okozna, ha valamilyen okból nem tudná folytatni a munkáját, 40 százalék bizonytalan abban, hogy a jövőben meg tudnának-e élni, és mindössze 10 százalék érzi magát felkészülve az ilyen váratlan helyzetekre.
Fontos, hogy a fiatalabb korosztály tudatossága erősödjön, mivel a fiatalon megkezdett takarékoskodás már havi 5-10 ezer forint havi összeg befizetése mellett is többmilliós megtakarítással segítheti a nyugdíjba vonulás utáni megélhetést - véli Bóna Katalin.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve