Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Szentendrei Járási Hivatal és a kormányhivatal azonnali hatállyal vizsgálatot indított a budakalászi Napvirág Idősek Otthonában, ahol a napokban három idős ember meghalt és további hét megbetegedett.
Közölték: az Országos Mentőszolgálat bejelentése nyomán a két hivatal népegészségügyi szakemberei haladéktalanul megkezdték a járványügyi és élelmezés-egészségügyi vizsgálatot a budakalászi idősotthonban észlelt hányásos, hasmenéses megbetegedések miatt. A további megbetegedések megelőzése érdekében a többi között szigorított fertőtlenítést rendeltek el.
A betegeket kórházba szállították, a székletminták, az élelmiszer- és ételminták, a tisztasági minták begyűjtése megtörtént, laboratóriumi vizsgálatuk zajlik - fűzték hozzá.
Lipterné Bierbaum Erika, az intézmény vezetője az otthon honlapján csütörtökön azt közölte, hogy a működés felügyeletét végző hatóságok által indított vizsgálatok még zajlanak, ezek befejezéséig nem kívánnak nyilatkozni.
Hozzátette: az intézmény a működése során a szakmai protokollok szerint jár el, vagyis folyamatosan fokozott figyelmet fordítanak az idősek gondozására, a korukra és betegségeikre tekintettel.
"Jelen helyzet, valamint a tisztiorvosi szolgálat által kiadott hőségriasztás ésszerű kezeléséhez szükséges valamennyi intézkedést megtettük és folyamatosan meg is tesszük. Az intézmény működése - valamennyi területen - az eseményektől függetlenül folyamatos" - fogalmazott a közleményben a vezető.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve