Azóta semmi jel nem érkezett a tengeralattjáróról, és a hajótestet sem találják, bár nemzetközi akció indult a felkutatására. Szakértők kezdettől fogva azt mondták, hogy a személyzetnek legfeljebb 10 napi levegőtartaléke lehetett, ha a hajó sértetlen állapotban süllyedt az óceán mélyére.
A haditengerészet a múlt héten jelentette be, hogy a San Juan eltűnése előtt a kapitány az egyik akkumulátorkamrában keletkezett elektromos problémáról számolt be. Ezután arra kapott parancsot, hogy térjen vissza a fővárostól 400 kilométerre délre lévő Mar del Plata-i támaszpontjára.
A hadihajó november 13-án indult vissza az ország legdélebbi csücskéből, Ushuaia kikötőjéből. A haderőnem szóvivője, Enrique Balbi hétfőn újságíróknak elárulta: a kapitány akkor arról számolt be, hogy víz ömlött be a hajó légszívóján keresztül, miközben éppen zajlott az akkumulátorok töltése - írta a portál.
A víz a szellőztetőrendszeren keresztül folyt be a hajóorrba, az ott lévő egyik akkumulátorrekeszbe, ahol a csatlakozókon "rövidzárlatot és egy kezdődő tüzet okozott, vagy lángok nélküli füstöt" - magyarázta. Balbi ugyanakkor hozzátette, hogy a kapitány később műholdas telefonon keresztül azt jelentette, hogy a problémát megszüntették.
Az akkumulátort le kellett választaniuk az elektromos hálózatról, és egy másik akkumulátor-áramkört használva kellett folytatniuk víz alatti útjukat Mar del Plata felé - mondta a szóvivő.
A Németországban megépített, TR-1700-osztályú, dízel-elektromos meghajtású San Juan 1985-ben állt szolgálatba, s 2008 és 2013 között átfogó felújításon esett át. A legénység tagjainak hozzátartozói kifogásolták a haditengerészet szerintük nem megfelelő reagálását a hajó eltűnésére, és problémásnak nevezték a vízi jármű korát és állapotát is. Mauricio Macri argentin elnök vizsgálatot ígért a katasztrófa ügyében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve