Hullámvasútra ültette Brüsszel a forintot, amelynek árfolyamát nagyrészt az uniós forrásokkal kapcsolatos hírek mozgatták az elmúlt héten. A Frankfurte Allgemeine Zeitungban megjelent hír, mely szerint Magyarország állítólag több milliárd eurónyi uniós forrástól eshet el, lehangolta a kereskedőket.
Budapest-Brüsszel: fontos hét következik
A hét elején 408-as szintről indult a forint, majd péntek reggel 413 körülre csúszott az euróval szemben. Délutánra viszont belehúzott a magyar fizetőeszköz, és a nap végéig 408-as szinten tudott maradni. Összességében viszont negatívan zárta a hetet a forint.
Kapcsolódó
Legközelebb a bizottság november 30-i, uniós forrásokkal kapcsolatos hivatalos állásfoglalása lehet nagy hatással a forint árfolyamára.
A Fed kevésbé lesz szigorú
A nemzetközi tőzsdéken a Fed kamatdöntése mozgatta az árfolyamokat. Az ülésről készült jegyzőkönyv szerint az elkövetkező hónapokban lassulni fog a monetáris szigorítás üteme. Ezzel ellentétes monetáris politika rajzolódik ki az Európai Unióban, ugyanis az Európai Központi Bank (EKB) a szigorítás folytatását helyezte kilátásba. Ezt megérezte a dollár is, ugyanis az euró árfolyama alig változott pénteken, és július eleje óta a legmagasabb szintnél jár 1,04 dollár fölött, mivel az EKB- és a Fed-kamatlábak a jegybanki jegyzőkönyvek alapján el fognak térni.
Nem marad el a Mikulás rally?
Többnyire emelkedéssel zártak a főbb európai indexek, az FTSE-100 index 1,4 százalékos pluszt ért el, a DAX 1,12 százalékkal emelkedett, az EuroStoxx 50 pedig 1,28 százalékkal lépett előre a múlt hét folyamán. Érdemes megjegyezni, hogy az FTSE-100 index háromhavi csúcs körül jár.
A tengerentúlon is erőteljes emelkedés volt tapasztalható. A Dow 2,1 százalékkal, az S&P 1,6 százalékkal erősödött, a Nasdaq 2,88 százalékos pluszban zárt.
Ázsiában vegyesen teljesítettek a piacok. A CSI300 0,17 százalékkal nőtt, a Nikkei is 1,28 százalékot emelkedett, a Hang Seng pedig 0,48 százalékot esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve