Németországban a gazdasági minisztérium reggel 8 órakor közli a decemberi ipari termelési statisztikát. Novemberben 0,4 százalékkal bővült az ipari termelés októberhez képest. Elemzők nagyobb, 0,6 százalékos növekedésre számítottak előzetesen.
A KSH 9 órakor teszi közzé első becslését a decemberi és a tavalyi éves ipari termelésről. Az ipari termelés 0,6 százalékkal nőtt 2016 novemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Tavaly január-novemberben az ipari termelés 1,0 százalékkal emelkedett - írta az MTI.
Kapcsolódó
A Magyar Nemzeti Bank a nemzetközi tartalékok alakulásáról publikál 2016 decemberi végleges, és 2017 januári előzetes adatokat. Az MNB monetáris tanácsa is - nem kamatmeghatározó - ülést tart.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 11 órakor ad tájékoztatást az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről. A tavaly decemberi pénzforgalmi hiány 907,6 milliárd forint volt. Ebből az előzetes adatok szerint 761 milliárd forint hiány jelentkezett a központi költségvetésben, 81 milliárd forint az elkülönített állami pénzalapoknál, míg 66 milliárd forint a társadalombiztosítási alapoknál (az egészségbiztosítási alapoknál több mint 80 milliárd forrást biztosított a kormány) a novemberi-decemberi kormányzati döntések nyomán - írta az MTI.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciót tart, 20 milliárd forint tervezett mennyiségben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve