A Belügyminisztérium részéről Kontrát Károly parlamenti államtitkár adta át jelképesen a kulcsokat Budapesten, a Készenléti Rendőrségen. Köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, a 6,8 milliárd forintos beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a rendőrség reagálóképessége javuljon.
Lajtár József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdasági főigazgatója az ünnepségen közölte: az átadott autók között olyanok is vannak, amelyek a jövőben a Készenléti Rendőrséghez kerülnek, ezeknek a kocsiknak nem fehér, hanem ezüst az alapszínük.
Kontrát Károly szavai szerint 2010 óta 3500-zal növelték a rendőrség állományi létszámát. Kitért arra is, hogy korábban bérelte a rendőrség a gépjárműveket, ezeket azonban már megvásárolták, ami 2013-ban ugyan többletkiadást jelent, de 5 év után 5 milliárd forintos megtakarítást eredményez a korábbi konstrukcióhoz képest.
Az MTI az ORFK Kommunikációs Szolgálatától úgy értesült, hogy a gépjárművekhez téli és nyári gumikat is kaptak, továbbá becsléseik szerint az új autókkal évente 10 millió forint üzemanyagköltséget takaríthatnak meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve