A reálgazdaság kedvező teljesítményével, a foglalkoztatási adatok alakulásával, valamint az egyedi tételekkel indokolta a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára azt, hogy történelmi mélypontra süllyedt az államháztartás központi alrendszerének idei hiánya szeptember végére.
A nettó reálkeresetek 44 hónapja emelkednek, amelynek eredményeként nem csak a dolgozók jövedelme növekszik, hanem a központi költségvetés foglalkoztatáshoz-, illetve fogyasztáshoz kapcsolódó bevétele is nő, biztosítva a költségvetés stabilitását - mondta Banai Péter Benő államtitkár az M1-en.
Kapcsolódó
Míg a kedvező reálgazdasági folyamatok hosszabb távon befolyásolják a költségvetés helyzetét, néhány egyedi tétel befolyásolta az államháztartás szeptemberre kialakult helyzetét - mondta az államtitkár. Erre példaként említette az uniós programok kiadási és bevételi elszámolását: tavaly az Európai Bizottság és a magyar kormány között kialakult konfliktus miatt több programnál is 100 milliárd forintos összegben csúsztak a támogatások, a vitákat jelentős részben viszont sikerült lezárni, megérkeztek a korábban elmaradt bevételek, ami megmutatkozik a nullszaldó körüli költségvetési pozícióban.
Megjegyezte: a költségvetés a 2014-2020-as uniós fejlesztési időszak kifizetéseihez járó bevételeket is elszámolta, ami több mint 250 milliárd forint bevételt jelentett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve