Csökkent az előző évhez képest a hamisított parfümök népszerűsége Magyarországon. De még így is majdnem minden tizedik ember, akit a HENT megkérdezett, vásárolt hamis terméket.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentéséből kiderült, hogy az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52 százaléka Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban - közölte a szervezet, amely szerint a legtöbb hamisítványt az interneten keresztül szerzik be.
Leginkább a non-stop elérhető, alacsony árak miatt vásárolják meg ezeket, de a rendkívül igényesen kialakított online felületek - amelyek komoly riválisai a jogtulajdonosok legális oldalainak - is köszönhető a népszerűségük - véli Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára. De jelentős az utcán és piacokon árusított mennyiség is, főként húsvét előtt.
A hamisítványok nem hozzák az elvárt színvonalat, vagyis sokszor kifejezetten kellemetlen, az eredetire nem is hasonlító az illatuk. De nagyobb baj, hogy sokszor olyan vegyianyagokat tartalmaznak, amelyek ártalmasak az emberi egészségre, akár súlyos allergiás reakciót is kiválthatnak.
Jogi úton nehéz fellépni a hamisítók ellen, mivel ehhez több különféle joghatóság együttes akciója szükséges. Ráadásul a hamisítók weboldalaik blokkolása esetén akár már egy éjszaka alatt is képesek egy új holnapot előállítani.
Hamisítványokat általában nem éri meg vásárolni: például a népszerű olcsó, utánzat mobiltelefonok is ártalmasak lehetnek. Egyrészről ezek nem megfelelő minőségű, akár mérgező anyagokból is készülhetnek, valamint a felhasználók adatai is rossz kezekben köthetnek ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve