A helyettes államtitkár az Együtt Európáért Alapítvány rendezvényét követően telefonon elmondta: már a parlament előtt van az a jogszabály, amely egyszerűsítheti a civil szervezetek adminisztratív terheit és könnyítheti a bíróságokkal való kapcsolattartást. Mindez azzal is jár, hogy pénzt takaríthatnak meg - hívta fel a figyelmet. A tervek szerint 2017-től léphetnének hatályba a változások - tette hozzá.
Fülöp Attila szólt arról is, hogy nőtt a civil szervezetek támogatottsága az elmúlt években: 2014-ben majdnem 560 milliárd forintból gazdálkodhattak, amelyből az állam 175 milliárdot biztosított. Négy évvel korábban, 2010-ben az állami támogatás kevesebb, összesen 144 milliárd volt.
Magyarországon majdnem 60 ezer bejegyzett alapítvány vagy egyesület van, ezeknek körülbelül a fele-kétharmada tevékenykedik aktívan. Ezek azok a szervezetek, amelyek egy település életét valóban szebbé, jobbá tudják tenni, és a közösséghez való tartozást segítik - fogalmazott a helyettes államtitkár. Ide tartoznak például az önkéntes tűzoltóegyletek, a településfejlesztéssel, szociális és oktatási tevékenységgel foglalkozó, vagy a nagycsaládosokat segítő társaságok.
A civil szervezeteknél mintegy félmillió önkéntes dolgozik és több mint 120 ezer embert foglalkoztatnak - mondta az államtitkár.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve