A 2014-es költségvetés várható teljesülését a tervezés összességében megalapozottan vette figyelembe a jövő évi költségvetési előirányzatok bázisának meghatározásakor. A makrogazdasági célok, ezen belül a 2,5 százalékos növekedés a kedvező külső és belső feltételek fennmaradása esetén elérhetőek. A KT a 2,5 százalékos gazdasági növekedést akkor tartja megvalósíthatónak, ha a külső feltételrendszer, a nemzetközi konjunktúra és a befektetői bizalom nem romlik jelentősen, továbbá a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklushoz kapcsolódó uniós források beáramlása a törvényjavaslatban foglaltaknak megfelelő lesz.
A KT értékelése szerint a a kormányzati szektor 2,4 százalékos hiánycélja ambiciózus. A költségvetés főbb adó- és járulékbevételei döntő többségükben reálisak. A fogyasztási adóknál - leginkább az áfánál - azonban kockázatot valószínűsített a tanécs a feketegazdaság, illetve az adócsalások elleni küzdelem eredményére vonatkozó túlzónak tartott várakozások miatt. Az adóbevételek teljesítésének kockázatát lényegesen csökkenti - és ezen keresztül erősíti a költségvetés stabilitását -, hogy az adórendszer 2015-ben csak kis mértékben változik.
A stabilitási törvénynek megfelelően tervezett államadósság-mutató a 2014 végére várható 76,3 százalékról 75,4 százalékra csökken, így az adósságszabály 2015-ben érvényesül - fogalmazott Kovács. Fontosnak tartotta az új uniós követelmény, valamint az ország fejlődése szempontjából az államadósság ütemes leépítését, hozzátéve: egy adósságcsökkentési program - legalább 2022-ig történő - kidolgozását javasolták a kormánynak.
ÁSZ: látszanak kockázatok
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint javult a költségvetési tervezés átláthatósága, az fejezeti szinten is színvonalasabbá vált; a 2015-ös költségvetés kiadási és a bevételi előirányzatai jelentős részben megalapozottak.
A számvevőszék a büdzsé kiadásainak 82,7 százalékát, bevételeinek pedig 88,9 százalékát ellenőrizte. Az ÁSZ az ellenőrzött kiadási előirányzatok 93,38 százalékát megalapozottnak, 6,58 százalékát részben megalapozottnak és 0,04 százalékát nem megalapozottnak minősítette. A bevételi előirányzatok 71,9 százaléka megalapozott, 26,9 százaléka részben megalapozott és 1,2 százaléka nem megalapozott - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke.
A tervezettnél alacsonyabb infláció is megnehezítheti a hiánycél tartását, de az uniós források beérkezésének késlekedése vagy elmaradása további kockázatot hordozhat, amely éves szinten 100 milliárdos eltérést is jelenthet - véli Domokos.
Az elnök szerint az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek tervezett összege 237,1 milliárd forint, az általuk ellenőrzött 2015-ös bevételi előirányzatok összege 216,8 milliárd forint. Ebből 21,6 százalékot megalapozottnak, 78,4 százalékot nem megalapozottnak és nem teljesíthetőnek minősítettek a számvevők.
Nem megalapozottnak és kockázatosnak tartják az egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek jogcímen 2015-re tervezett 169 milliárd forint előirányzat összegét is, azt ugyanis számítás, hatástanulmány nem támasztja alá. (Ezt járja körül a Napi.hu szerdai cikke is.)
Domokos ugyanakkor mégsem tartja ezt tényleges kockázatnak a költségvetési hiány szempontjából, amennyiben érvényesül az a szabály, hogy kiadási kötelezettségvállalás nem történhet ezen összegre, ameddig a bevétel nem realizálódik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve