A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az általa fenntartott temetők - múlt szombat óta - csütörtökig 7 órától 20 óráig tartanak nyitva. Pénteken visszaáll a szokásos, 7 és 17 óra közötti nyitvatartási rend.
A két leglátogatottabb sírkertben, vagyis a Rákoskeresztúri új köztemetőben és a Farkasréti temetőben világi és ökumenikus megemlékezést tartanak. Az előbbi temető 53-as szóróparcellájában kedden 17.30-kor, az utóbbi sírkertben a Makovecz-ravatalozó előtt szerdán 17.30-kor várják közös imára az emlékezőket a katolikus, az evangélikus és a református egyház képviselői. Emellett szerdán halottak napi egyházi megemlékezést tartanak a XXII. kerületi Angeli úti, a cinkotai, a III. kerületi Tamás utcai, valamint a csepeli és a megyeri temetőben.
A Rákoskeresztúri új köztemető kivételével csütörtökig tilos gépjárművel behajtani a BTI által fenntartott temetőkbe. A Rákoskeresztúri új köztemetőben ugyanakkor keddtől csütörtökig ingyenes a behajtás. Ebben a sírkertben csütörtökig három mikrobusz segíti ingyenesen a közlekedést 8 és 17 óra között, igény szerint.
A temetőkben megerősítették a rendészeti szolgálatot: a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.
A BTI azt is közölte: a mindenszentek és a halottak napjára való tekintettel nem tartanak temetést október 28-tól november 2-ig. Ebben az időszakban ügyelet van, az ügyfélszolgálati irodák 8 és 18 óra között tartanak nyitva.
A Nemzeti Örökség Intézete korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Fiumei úti sírkert szintén meghosszabbított nyitvatartással fogadja a látogatókat: október 28-31-én és november 3-5-én reggel 7-től 19 óráig, november 1-jén és 2-án pedig 20 óráig várják a megemlékezőket. Ebben az időszakban autóval is be lehet hajtani díjmentesen és időkorlátozás nélkül.
A sírkertben szerdán központi megemlékezést tartanak a ravatalozó előtti téren, az ünnepségen Mozart Requiemjének kórustételei hangzanak fel - írja az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve