Az ENSZ közgyűlése alatt összesen 33 külügyminiszteri tárgyalást bonyolított, és 12 államközi megállapodást írt alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki vasárnap összegezte eheti New York-i tárgyalásait az MTI-nek.
A tárcavezető - aki Hanoiban nyilatkozott, ahová az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar delegáció tagjaként érkezett - a megállapodások közül kiemelte a diplomáciai kapcsolatok felvételét Palauval - ahol Mindszenty József bíborosról elnevezett iskola működik -, valamint a Tádzsikisztánnal kötött beruházásvédelmi megállapodást, amelyet kifejezetten fontosnak tart, mivel magyar cégek a vízgazdálkodás és a gyógyszeripar területén komoly érdeklődést mutatnak a tádzsik piac iránt.
Kapcsolódó
A kirgiz diplomáciai akadémia és a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet közötti, szakértői csereprogramot megvalósító megállapodásról is beszámolt Szijjártó Péter, aki szerint ez a magyar visegrádi elnökség egyik fontos célkitűzésének, a Közép-Európa és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok építésének szakértői megalapozását jelenti.
Megegyezés született továbbá Magyarország és Ecuador között a diplomaták családtagjainak munkavállalásáról, Bosznia-Hercegovinával pedig a turisztikai együttműködésről - közölte a miniszter.
Moldovával a kölcsönös katasztrófavédelmi képzésekről és egyes katasztrófák esetén a segítségnyújtás biztosításáról szóló egyezményt kötöttek.
Laosszal diplomatacsere-programról szóló megállapodást írtak alá - amely alapján 15-15 napra fogadják egymás diplomatáit a külügyminisztériumok -, Jordániával pedig a diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgárok vízummentességét rögzítették - sorolta a miniszter, hozzátéve, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel pedig arról született megegyezés, hogy kölcsönösen elismerik az egymás országaiban kiállított jogosítványokat.
Emellett három oktatási megállapodást is aláírt New Yorkban. Ezek értelmében Magyarország ösztöndíjat biztosít évente 75 ecuadori, 35 Fülöp-szigeteki és 50 libanoni diáknak - mondta el Szijjártó Péter.
A nyitókép forrása: Külgazdasági és Külügyminisztérium/MTI Fotó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
