A magyarok csaknem harmada szokott részt venni a majális forgatagában, a fiatalokat a szórakoztató programok, a szenior korosztályt főleg a sör és a virsli csalogatja - derült ki a Kutatópont Kft. legfrissebb, az MTI-nek is elküldött felmérési eredményeiből.
A kutatás eredményei szerint az ipari forradalom korából eredő május 1. hallatán a magyar lakosság 86 százaléka a munka ünnepére asszociál, 4 százalék pedig a majálisokra és a felvonulásokra emlékezik.
A 18 évnél idősebbek 32 százaléka a virsli, a sör és a vurstli szentháromságát próbálja kiélvezni, míg 68 százalékuk távol marad a majálistól - idézték Rabcsánszki Laurát, a Kutatópont Kft. projektigazgatóját a közleményben. A programok legnagyobb arányban a 30-39 éveseket szólítják meg: 48 százalékuk aktív résztvevője a majális programnak.
A márciusi, kétezer embert érintő kutatásból kiderült az is, hogy az az eseményre nyitottak 59 százaléka a családjával, 40 százaléka a barátaival, 30 százaléka a párjával látogat el a majális programjaira. Az esemény a férfiak és a 18-29 évesek körében kevésbé ölt családias jelleget, a férfiak 46 százaléka, a 18-29 év közöttiek 63 százaléka a barátaival szórakozik.
A felnőttek 26 százaléka a kirakodóvásár, 25 százaléka a koncertek és az előadások miatt látogat el a majális programjaira, 18 százalékuk a sör és a virsli okán, 10 százalékukat pedig az utcabálhangulat csábítja.
A fotó forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve