Nemzetközi összehasonlításban kevés magyar számít pénzjutalomra az idei év végén - derül ki a Randstad Workmonitor év végi felméréséből. Míg Csehországban 44 százalék, Lengyelországban 46 százalék, Szlovákiában pedig 57 százalék gondolja úgy, hogy kap valamilyen prémiumot, hazánkban csak a megkérdezettek 30 százaléka számít a bónuszra. A felmérés szerint a probléma nem a munkavállalók teljesítményével van: a válaszadók 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az év elején kitűzött célok alapján megérdemelné az egyszeri pénzjutalmat.
Nem csak a nagyobb összeget jelentő bónuszra, hanem kisebb céges ajándékcsomagra sem számít a magyar munkavállalók 70 százaléka. "Valószínűleg a gazdasági helyzet miatt szűkmarkúak idén a cégek, hiszen a két évvel ezelőtti kutatásunkban még a magyarok 54 százaléka gondolta úgy, hogy kap egy kisebb ajándékcsomagot a munkahelyén" - mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó
Kiegyensúlyozott életre vágyunk
A kutatásban részt vevő magyarok 17 százaléka szokott újévi fogadalmat tenni, míg nemzetközi átlagban a munkavállalók fele tesz magának valamilyen ígéretet. "Ez az arány egyes ázsiai és latin-amerikai államokban a 80 százalékot is eléri, de nyilván kultúrafüggő jelenségről beszélünk. Az azonban látszik az adatokból, hogy az újévi fogadalmak terén a munkának is fontos szerep jut" - tette hozzá Baja Sándor. A magyarok közül ugyan csak 12 százalék tesz olyan fogadalmat, ami a karrierjével kapcsolatos, de 93 százalék nyilatkozott úgy, hogy 2013-ban nagyobb egyensúlyt szeretne teremteni a munkája és a magánélete között.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve