Lázár János emlékeztetett arra, hogy az EB kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a felsőoktatási törvény módosítása miatt, a bizottság kérdéseire csütörtökig kellett válaszolni.
Szerinte eddig normális, komolyan vehető jogi érvet nem tudott felhozni a bizottság, csak a politikai hisztéria kapcsán használt érvek kerültek elő, amelyek nem vehetők komolyan.
Kapcsolódó
Miközben a CEU körül "megy a habverés", a különböző országok készek a magyar kormánnyal tárgyalni - mondta. Példaként Kínát és az Egyesült Államokban működő McDaniel egyetemet említette. Utóbbiról azt mondta, az egyetem vezetése tárgyalt a magyar kormánnyal, és mind a vezetők, mind az egyetem székhelye szerint illetékes Maryland állam kész a kormánnyal megállapodást kötni.
A miniszter elmondta azt is, semmi akadályát nem látják, hogy tárgyaljanak New York állam kormányzójával. Jelezte, az Egyesült Államok kormányával is kapcsolatban állnak.
Semmi akadálya?
Bár Lázár szerint semmi akadálya a tárgyalásnak, nem igazán ezt mutatják az elmúlt napok eseményei. A magyar kormány ugyanis az amerikai kormánnyal való tárgyalást erőltetné, a CEU ügyében viszont nem a kormány, hanem New York állam lenne az illetékes. Érdekesség, hogy amikor az amerikai külügyminisztérium a napokban egy határozott közleményben jelezte, hogy az amerikai kormánynak "nincs hatásköre vagy szándéka" tárgyalni Magyarországgal a Közép-európai Egyetem (CEU) vagy más magyarországi egyetemek ügyéről, hiszen nem ő az illetékes, a magyar szaktárca meglehetősen érdekes hangnemben válaszolt az USA külügyminisztériumának közlésére, amelyből ráadásul az tűnt ki, hogy a magyar kormány nem hajlandó tudomásul venni, hogy nem az amerikai kormány illetékes az ilyen ügyekben tárgyalni.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve