Az újabb közlekedésbiztonsági akcióban a rendőrök annak érdekében, hogy megakadályozzák a gyorsulási versenyeket, kiszűrjék az ittas vagy más szer hatása alatt álló személyeket, illetve javítsák a közlekedésbiztonsági helyzetet, ellenőrzést hajtottak végre.
Az akcióban a BRFK állományából összesen 40 rendőr vett részt, munkájukat 6 polgárőr, 4 közterület-felügyelő és 4 fő a Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről segítette.
Az egyenruhások 2019. szeptember 5-én és 6-án éjszaka 174 embert igazoltattak, 76 alkalommal alkoholszondát is alkalmaztak, amely során ittas járművezetés bűncselekmény gyanúja miatt egy sofőrt előállítottak, egynek pedig 30 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki járművezetés ittas állapotban szabályszegés miatt. Helyszíni bírságot kilencen kaptak összesen 105 ezer forint összegben.
Ellenőriztek 207 gépkocsit is és 24 szabálysértési feljelentést tettek, 20 esetben engedély nélküli átalakítás miatt - ami a feljelentés mellett a forgalmi engedélyek azonnali bevonásával járt - 3 alkalommal kötelező felelősségbiztosítás hiánya, egy esetben pedig a forgalmi engedély hiánya miatt. A Közlekedési Hatóság munkatársai 11 autót szigorított műszaki vizsgára rendeltek be.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is folytatni fogja az akciókat az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve