Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban, erről hamarosan kormánydöntés születik. Azok a települések, amelyek már tartottak falunapot, utólag is igényelhetik a támogatást, a pályázati felhívást követően - jelentette be az MTI szerint Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Július végén jelent meg a kormány határozata a Magyar Közlönyben, amely az ötezer fő vagy ennél kevesebb állandó lakosságszámmal rendelkező települések önkormányzati rendezvényeinek támogatására 2 milliárd 881 millió forintot különített el. Ebből finanszírozzák a falunapokat is.
Kapcsolódó
A nagyobb szabású rendezvényeket a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos és a Nemzeti Művelődési Intézet Nkft. szervezi, az utóbbi társaság ehhez kapott plusz 86 millió forintot is.
Koncertekre is ad pénzt a kormány
A kormány egy másik határozatában 356 könnyűzenei koncert megrendezéséhez biztosított 4 milliárd 998 millió forintot. Ennek keretében a falunapok koncertjeire is adnak támogatást.
A programtervet a Rogán Antal felügyelete alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-nek kellett augusztus 1-jéig kidolgozni. Idén augusztustól októberig az alábbi bontásban tervezik a 356 koncertet:
- nagyvárosi események és nagykoncertek (40 koncert),
- kisvárosi események és koncertek (216 koncert),
- falunap jellegű események (100 koncert).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve