Az európai parlamenti választások adatai szerint Budapesten inkább 40 százalékhoz közelít a Fidesz támogatottsága, míg a községekben átlépték a 60 százalékos szintet - derül ki a Policy Agenda elemzéséből. Az intézet a választások eredményei alapján megvizsgálta a közmunkával erősen érintett, illetve a falusi csok programba bevont települések eredményeit.
Az európai parlamenti választáson bár a tavalyi országgyűlési választáshoz képest a részvétel arányaiban magasabb volt a fővárosban, mint a kistelepüléseken, de még mindig a nem megyei jogú városokban és a községekben élő szavazók adták az összes szavazat 59 százalékát. E szerint az ellenzéknek szembe kell néznie azzal, hogy a kistelepülési jelenlét és támogatottság nélkül nincs esély a Fidesz-KDNP leváltására.
Kapcsolódó
Közmunkások
A községekben a kormánypártok az EP-választáson 61 százalékos támogatottságot értek el, amely jelentősen meghaladja még a 2018-as országgyűlési választáson elért listás eredményüket is ebben a településtípusban, miközben egyik ellenzéki párt sem tudta elérni a 13 százalékot sem.
A közmunkával erősen érintett településeken - ahol egyébként nagyobb a szegénység, mint az ország más részein - a kormánypártok még inkább növelni tudták támogatottságukat. Azokon a településeket, ahol a közmunkások száma 2017-ben (a közmunkarendszer csúcsán) meghaladta a munkavállaló korú lakosság öt százalékát a Fidesz-KDNP a 2014-es választásokon a szavazatok 50,6 százalékát, 2018-ban a 60,5 százalékát, 2019-ben 65,5 százalékát szerezte meg.
Csok
A falusi csokba bevont településeken él kétmillió választó. Ezekben a községekben a Fidesz-KDNP 2014-ben 49 százalékot kapott, 2018-ban már 57 százalékot és az EP-választáson 62 százalékot. A községekben és a fővárosban kapott szavazati arány között majdnem 20 százalékpont a különbség, míg ez 2018-ban még 17,8 százalékpont és 2014-ben csak 10,4 százalékpont volt.
Összefoglalva megállapítható, hogy a közmunkának, a társadalmilag, gazdaságilag nehezebb helyzetnek kifejezetten pozitív hatása van a kormánypártok támogatottságára, míg az ellenzék fokozatosan hátrébb szorul azokon a településeken, amelyeken a legelesettebb magyarok élnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve