A Hiteltársulás nonprofit civil szerveződés, amely 2011. október 6-án indult, céljuk, hogy a beszerzési társulásokhoz hasonlóan összegyűjtsék a devizahitelesek igényeit - mondta az alapító. Doubravszky György - aki jelezte , hogy nem közgazdász és könyvkiadással foglalkozik - a potenciális ügyfelek előtt kifejtette: a civil kezdeményezést az felismerés hívta életre, hogy hiába van lehetőség fix árfolyamon lezárni a devizahitelt, ha ahhoz nem társul kedvező forinthitel.
Doubravszky György megismételte azt a koncepciót, amelyet a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel hétfőn lezajlott találkozón ismertetett. Eszerint a Hiteltársulás egy olyan internetbank (webbank) létrehozását kívánja elindítani, amelyben a civil szerveződés mellett az állam is szerepet vállalna. (A hétfői találkozóról az is nyilvánosságra került, hogy a Hiteltársulás már több mint 14 ezer hitelest tömörít, 171 milliárd forintnyi becsült hitelösszeggel.)
Az elképzelés szerint a "fapados bank, amelynek fiókjai nem lennének, csak egy virtuális központja", a szükséges dokumentumokat futárszolgálat segítségével szállítja a bank és az ügyfelek közötti. Példaként hozta fel az alapító az Amazon.com-ot, amely ugyancsak az interneten keresztül árusítja termékeit.
Először a jó hiteleseket fogadná be a bank, majd a kicsit problémás ügyfeleket - magyarázta koncepciót a Hiteltársulás vezetője. Ez utóbbi fázisban már keveredik a piaci szemlélet és az állami szerepvállalás - tette hozzá.
"Harmadik lépésben tudunk a leginkább rászorultakon segíteni" - fogalmazott előadásában Doubravszky György.
Az előadás után az MTI kérdésére, miszerint a bankalapításhoz szükséges minimum 2 milliárd forintot honnan teremtené elő a "fapados bank", és hogyan képzeli el a problémás ügyfeleken való segítséget, Doubravszky György azt felelte, hogy ezt és a többi felmerülő problémát kell majd megoldani. Véleménye szerint a civil szerveződés rengeteg olyan ötletet képes életre hívni, ami segítheti a megoldást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve