A lap keddi számában megjelent interjúban szerint meg kell akadályozni, hogy egyesek nevén tíz- és százmilliós tartozások halmozódjanak fel, ez pedig leginkább úgy lehetséges, ha a NAV rögvest megteszi a szükséges lépéseket. Először minden késedelembe eső adófizetőnek - lehetőleg elektronikus úton - értesítést küldenek, majd ezután nem sokkal megkezdődik az eljárás. Míg az utóbbi időkben főként a bankoknak küldött átutalási megbízásban, vagyis az inkasszókban bíztak a hivatalnál, ezután egyre többször kopogtatnak majd be az adósokhoz a NAV emberei, miközben az inkasszók száma sem csökken.
Kevesebb ember marad az irodában, többen kapják feladatul egyes adósok felkeresését, valamint bekapcsolódnak a teendők elvégzésébe - az egyébként fegyverrel járó - pénzügyőrök is. Az egyenruhások elejét vehetik annak is, hogy támadás érje az államot megillető összegekért fellépő NAV-osokat.
Jelenleg több mint nyolcezer olyan jármű fut az utakon, amelyet a hatóság végrehajtás alá vont, de még nem vett el a tulajdonostól. Hasonlóra a jövőben csak akkor kerülhet sor, ha az illető rendszeresen törleszti adótartozását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve