A kabinet egy hónapja úgy kötelezte el magát az üzleti és azon belül a konferenciaturizmus támogatása mellett, mintha nem is tudna róla, hogy három éve már megbízott egy tervezőirodát egy kongresszusi központ megálmodásával - írja a hvg.hu.
A 2015-ös közbeszerzésen a Finta és Társai Építész Stúdió kapott lehetőséget, hogy a Millenniumi Városközpontban, vagyis a Müpa és a Nemzeti Színház mellé megtervezzen egy 4-5 ezer fős kongresszus befogadására is alkalmas épületet.
Az új kormányhatározat az elkészült kiviteli tervekről szót sem ejt, ellenben megbízza az illetékes minisztereket, hogy gondoskodjanak egy 3-4 ezer fős rendezvényközpont (nem kongresszusi vagy konferenciaközpont) tanulmánytervének elkészítéséről, méghozzá ugyanoda, a Millenniumi Városközpontba, és a Művészetek Palotájával összehangolva.
Más és más
A kétféle létesítmény lényegesen különbözik: a konferenciaközpont olyan helyszín, amely otthont nyújthat a világ legrangosabb kongresszusainak, például a jómódú és költekező orvosokat megmozgató konferenciáknak.
A konferenciák résztvevői jellemzően a helyszínen étkeznek, tehát a kongresszusi központokban szükség van helyi konyhára is, amely 4-5 ezer ember egyidejű kiszolgálására alkalmas. Egy rendezvényközpontban viszont a catering mellékes szempont, egy koncerten untig elég, ha a folyosón van elég büfé, lehetőleg szeszes itallal. A konferenciára érkezők ugyanakkor megtöltik a város szállodáit, és esténként, némi shoppingolás után az éttermekben, szórakozóhelyeken múlatják az időt.
A változtatás miatt egymilliárd-ötvenötmillió forint mehet a szemétbe - a HVG érdeklődésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közölte, hogy ennyit fizettek ki Fintáéknak az elkészült tervekért. Arra a kérdésre, hogy mi lesz ezekkel a rajzokkal, az MNV azt válaszolta, hogy "végleges kormányzati döntés egyelőre nem született", a Miniszterelnökségen pedig válaszra sem méltatták a megkeresést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve