A Nyugat-dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének regionális gazdasági évnyitóján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott: a kedden tett hasonló kijelentése azóta csak még inkább megerősödött benne.
Tapasztalatai szerint "végtelenül csalódott a magyar üzleti közélet, mert egy lehetőséget loptak el tőle", az olimpia megrendezése kitörés lehetett volna 2020 után a magyar gazdaságfejlesztésben - jelentette ki Parragh az MTI beszámolója szerint. Lehet, hogy elrontottuk vagy elhibáztuk volna, de a lehetőséget elpuskáztuk - jelentette ki az elnök. Minden jól működő gazdaságban kellenek ugyanis olyan kiemelt célok, programok, amelyek segítik a gazdasági növekedést, Paks mellett ilyen lehetett volna az olimpia.
Az elnök fájónak nevezte a szakképzett munkaerő hiányát Magyarországon, ám a beindult növekedés olyan munkaerőigényt támasztott, amellyel korábban nem is számoltak. Ezzel együtt azonban az okok közé tartozik az ingázás, az elvándorlás is, és az, hogy egyre kevesebb az újonnan munkába lépők száma a fiatal korosztály fogyatkozó létszáma miatt.
A visegrádi államok között Magyarországon a legalacsonyabb a minimálbér, ezzel párhuzamosan európai szinten itt az egyik legmagasabb az adóék, vagyis a munkabéreket terhelő adók és járulékok mértéke. A magyar nettó átlagbér tavaly az osztrák nettó átlagbér negyedét sem érte el, de még akkor is csak a 40 százaléka lenne, ha semmilyen járulék nem rakódna a magyar bérekre.
A megoldás a szavai szerint a hosszú távú jövedelem-felzárkózási program lenne, és ezzel együtt a termelékenység, a hatékonyság javítása, mert egy magyar kisvállalkozó termelékenysége csak harmada például egy osztrákénak. Szükség van a kutatás, a fejlesztés, az innováció növelésére, az együttműködésre más, versengő országokkal, továbbá a munkavállalók "általános közérzetének javítására", amibe a lakhatás, az energia elviselhető költségei, az oktatás, az egészségügyi ellátás vagy infrastruktúra fejlesztésének igénye is beletartoznak - fogalmazott a kamara elnöke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve