A BKV egyik szakszervezete, az EKSZ szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: kormányzati pénzből "behozhatatlan előnybe hozzák majd" a főváros határától induló járatokat, miközben "szándékosan ellehetetleníthetik" a BKV, illetve Budapest működését.
Az EKSZ hangsúlyozza: a közszolgáltatást a kormánynak, a fővárosnak és a településeknek közösen meghatározott arányban kellene finanszírozniuk.
Kockázatos játékba kezdett a kormány és a főváros azzal, hogy a főpolgármester és a miniszterelnök megállapodott: az állam magához veszi az elővárosi járatok közlekedésének működtetését - olvasható a közleményben. Idézik Nemes Gábort az EKSZ elnökét, aki szerint felborul a régióban az egységes közlekedési rend, szervezési, összehangolási káosz alakulhat ki. Az agglomerációs közlekedés átengedésével súlyos szakmai hibát követ el a főpolgármester, és ezzel beláthatatlan kárt okoz a régió közlekedésében - olvasható a szakszervezet állásfoglalásában.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány és a főváros közötti tárgyalások megegyezéssel lezárhatók, az állam átveszi az agglomerációs közlekedés működtetését és kész a HÉV átvételére is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve