Felcsút akkor lett igazán érdekes, amikor egyesek nem akarták, hogy oda is eljussanak - mondta Ingeborg Grässle az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján az Index szerint.
Grässle szerint a "felhajtás nem segítette a munkájukat". Az Index azt írja, hogy a képviselő csak burkoltan kritizálta Magyarországot. Többek között sajnálta, hogy hazánk nem csatlakozott az uniós ügyészséghez, amely független hatóságként vádat emelhetne, ha egy tagállamban uniós pénzekkel csalnak. A képviselő beszélt Polt Péter legfőbb ügyésszel, akivel kapcsolatban még az összeférhetetlenség is felmerült az Index szerint.
Azt is elmondta, hogy Magyarország ellen nagyon sok vizsgálatot indított az EU csalásellenes hivatala. Azt is megjegyezte, hogy Magyarország kapta a legtöbb korrekciót (azaz büntetést) 2016-ban. A mezőgazdasági támogatásokkal nem annyira foglalkoznak, de a gazdáknak járó hektáralapú közvetlen kifizetéseknél is viszonylag magas a hibák aránya, ezt is követni fogják.
A lap emlékeztet arra, hogy a látogatás előtt a kormány heteken keresztül próbálta megakadályozni, hogy a küldöttség Felcsútra is eljusson. Lázár János augusztusban amiatt tiltakozott, hogy kampányidőszakban jönnek, politikailag elfogultak, az ellenzék céljait szolgálják és botrányos, hogy a miniszterelnök szülőfalujában vizsgálódnának.
Címlapkép: AFP/Kisbenedek Attila
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve