A közlemény szerint erről az illetékes a DubliNet rendszeren keresztül tájékoztatta Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Svédország és Szlovákia hatóságait. Hozzátették, hogy az illegális bevándorlással érintett uniós tagállamok közül a legleterheltebb Magyarország erején felül veszi ki részét a helyzet kezeléséből, az ország kimerítette a rendelkezésére álló kapacitásokat.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a magyar rendőrség június 22-ig az ország schengeni külső határain 60 620 ember - ezen belül a magyar-szerb határszakaszon 60 089 embert - fogott el tiltott határátlépés miatt. "Magyarország a rendelkezésére álló kapacitásokat kimerítette" - tették hozzá, azzal együtt, hogy a helyzet gyors cselekvést kíván, Magyarországnak lépnie kell még az Európai Unió döntései előtt.
Mások legyenek szolidárisak
Magyarország az uniós szolidaritás jegyében arra kérte a dublini rendszer tagállamait, hogy ne indítsák el az előre tervezett menekült transzfereket, illetve újabbak indítását egyelőre ne tervezzék. A magyar hatóságok dolgoznak a kapacitások bővítésén, ez időt vesz igénybe - tették hozzá. Mint írták: az ország mindenben eleget tett a nemzetközi szerződésekben vállalat kötelezettségeinek, regisztrálta a dublini eljárás kérelmezőit és levette ujjlenyomataikat.
Magyarország vált az Eurodac-rendszer (a tagállamok területén illegálisan tartózkodó vagy oda illegálisan belépő személyek ujjlenyomatainak összehasonlítását végző rendszer) alkalmazójaként azonosíthatóvá, mint olyan ország, ahol az illegális migráns elsőként lépte át jogellenesen a határt. Mindeközben elég egy pillantást vetni bármely földrajzi atlaszra ahhoz, hogy belássuk: Szíriából, Afganisztánból legkevesebb négy állam határát kellett - szintén jogellenesen - átlépnie a Magyarországon kérelmet előterjesztőnek ahhoz, hogy egyáltalán előterjeszthesse kérelmét a magyar bevándorlási hatóságnál - írták.
Az úgynevezett dublini rendelet (Dublin III.) az EU egyik menekültügyi jogszabálya, melynek értelmében a menekültek csak abban az uniós tagállamban nyújthatnak be menedékkérelmet, ahol először léptek az európai közösség területére. Ezután e menedékkérők ügyében csak az adott ország hatóságai illetékesek, ezért a többi uniós tagállamból visszaküldhetik a menedékkérőt az adott tagállamba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve