Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) csütörtök este eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Veszprém megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést, mivel ott 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat. Az egész nap várható jelentős mennyiségű eső miatt Budapestre és Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Zala megyére pedig elsőfokú a figyelmeztetés.
Emellett Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye kivételével az ország többi részére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. E szerint az érintett területeken intenzív záporok, zivatarok nyomán rövid idő alatt is jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
A meteorológiai szolgálat a honlapján azzal magyarázta a várható időjárást, hogy a Földközi-tenger középső medencéjében tovább erősödik egy ciklon, amelynek csapadékzónája a Kárpát-medence fölé húzódik. Mivel dél, délkelet felől folyamatos a meleg, telített levegő utánpótlása, az eső mellett időszakosan heves záporok vagy monszunszerű csapadékkal kísért zivatarok is lehetnek, miközben a Dunántúlon az erős északnyugati szél kifejezetten barátságtalanná teszi az időt. A veszélyjelzés szerint Nyugat-Dunántúlon, a Bakony és a Balaton térségében pénteken a legerősebb széllökések 70-75 kilométer/óra körüliek lehetnek.
Az országos középtávú előrejelzés szerint a hétvégén borús, szeles, egyre hűvösebb idő várható. A tartós csapadék vasárnap reggelre szűnhet meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve