Orbán Viktor magyar és Wen Jiabao kínai miniszterelnök június 25-i találkozója alkalmával 12 megállapodást írtak alá. Ezek közül hat megállapodást magyar részről magánvállalatok kötöttek meg, így azok státuszával kapcsolatban kérem, forduljon az érintett cégekhez - írta Fellegi Tamás, a nemzeti fejlesztési tárca vezetője Oláh Lajos szocialista országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában. A honatya ugyanis a megállapodások végrehajtására kérdezett rá.
A további hat megállapodásról elmondható, hogy az azokban foglaltak megvalósítása a tervek szerint zajlik. E keret-megállapodások jellemzően szándéknyilatkozat jellegűek, az adott témakörben való együttműködés területeit, formáit és az azokért felelős szervezeteket jelölik meg csupán - fogalmazott Fellegi. Hozzátette: e megegyezéseken nem végrehajtandó megállapodásokat, hanem további konkrét együttműködésekről szóló szándékokat kell érteni, amely szándéknyilatkozati megállapodások előfeltételei a további operatív tárgyalásoknak.
A vasúti együttműködés kapcsán tárgyalt témákat a vasúti fejlesztésről és szállításról szóló egyetértési nyilatkozat rögzíti, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a kínai Vasútügyi Minisztérium között jött létre. Magyar részről az NFM mellett a MÁV Zrt., kínai részről a China Railway Construction Company részvétele nélkülözhetetlen - olvasható a válaszban. A közútfejlesztési, valamint a légi és folyami közlekedés fejlesztéséről szóló tárgyalási témákat a közlekedési együttműködésről szóló egyetértési megállapodás tartalmazza, amely az NFM és a kínai Közlekedési Minisztérium között jött létre. A jövőben bevonni kívánt partnereket a konkrét projekt jellege alapján határozzák meg. A Huawei által létesítendő ellátóközpont ügyében a magyar fél részéről az NFM az aláíró; a megvalósítás a meghatározott ütemterv alapján zajlik - írta a miniszter.
A befektetés-ösztönzési együttműködésről szóló egyetértési nyilatkozatot az NFM és a kínai Kereskedelmi Minisztérium képviselője írta alá. A nyilatkozat szorosan kapcsolódik a magyar-kínai gazdasági vegyesbizottság befektetési munkacsoportjának tevékenységéhez. Együttműködésről szóló egyetértési megállapodást kötött az NFM-nek a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztossága és a Kínai Népköztársaság Kereskedelmi Minisztériumának Kereskedelemfejlesztési Hivatala, logisztikai és kereskedelmi témakörben. A kulturális központok kölcsönös létesítéséről szóló szándéknyilatkozat pedig a két ország kormánya között jött létre, magyar részről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, kínai részről pedig a Kulturális Minisztérium a kapcsolattartó - olvasható Fellegi részletes válaszában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve