Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter január 19-én Bécsben folytatta a magyar hitelfelvételről szóló hivatalos tárgyalásokat előkészítő informális egyeztetéseit - közölte aminiszter sajtóirodája. A miniszter megerősítette, hogy a magyar Kormánynak határozott szándéka az IMF/EU megállapodás mielőbbi elérése, és elkötelezett a makrogazdasági stabilitás és a gazdasági recesszió elleni küzdelem szempontjából fontos lépések meghozatala iránt.
A miniszter tárgyalt Ewald Nowotny osztrák jegybankelnökkel, Wolfgang Duchatczek alkormányzóval. Fellegi Tamás megbeszélést folytatott Maria Fekter osztrák pénzügyminiszterrel is. A felek mindkét egyeztetésen áttekintették a közelmúlt magyarországi gazdasági fejleményeit és egyetértettek a kétoldalú intenzív párbeszéd folytatásának szükségességében.
A Fellegi Tamás által vezetett delegáció január 20-án tárgyal Brüsszelben Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével. Ezt követően a tárca nélküli miniszter megbeszélést folytat többek között Carsten Pillath-tal a Főtitkárság ECOFIN főigazgatójával, Steven Vanackere belga pénzügyminiszterrel, Andor László foglalkoztatásért, szociálpolitikáért és a társadalmi befogadásért felelős uniós biztossal, valamint találkozik Jan Vanhevellel, a KBC-csoport vezérigazgatójával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve