A szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme 2013. július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol, ezekben a dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd vásárolni. A koncessziós pályázatokat az összes magyarországi településen kiírják. A kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető koncesszió. A nyilvános pályázatokat idén november 15-ig kell kiírni, eredményüket két hónapon belül kihirdetik. A koncessziós díj összegéről, megfizetésének módjáról a szerződés rendelkezik. Az értékesítési jogot húsz évre lehet elnyerni - írta az MTI-Eco.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve