Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett napirendi javaslat szerint hétfőn a napirend előtti felszólalások, az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések után vitáznak a képviselők az adócsomaghoz benyújtott és más előterjesztések összegző módosító indítványáról.
Az érdemi zárószavazások kedd délelőtt lesznek: ekkor fogadhatja el a parlament a 2015-ös adótörvényeket, a főpolgármesternek tényleges vétójogot biztosító önkormányzatitörvény-módosítást, valamint azt az igazságügyi törvénycsomagot, amelynek alapján miniszteri biztos kerülhet a végrehajtói kamara mellé. Módosíthatják továbbá a büntetések végrehajtásáról szóló törvényt is egyebek mellett azért, hogy a jövőben különleges kegyelmi eljárás legyen alkalmazható a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében.
A határozathozatalok után vitázhatnak a képviselők a fair bankokról szóló kormányzati előterjesztésről, pénzügyi tárgyú törvények módosításáról - amely a betétbiztosítást, valamint a pénzügyi közvetítőrendszert érinti -, valamint a 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi épületek engedélyezésével kapcsolatos miniszterelnökségi javaslatról. Napirenden lesz továbbá három nemzetközi egyezmény - köztük az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás kihirdetése - és az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer továbbfejlesztésével összefüggő törvénymódosítási javaslat.
Szerdától péntekig a jövő évi - a kormány által a banki elszámoltatás büdzséjének nevezett - költségvetési törvényjavaslat általános vitáját folytathatja le a Ház 30 órás időkeretben. A vita szerda délelőtt 40 perces előterjesztői expozéval indul, amit az Állami Számvevőszék elnökének, majd a Költségvetési Tanács elnökének 30-30 perces felszólalása követ. (Ezek a 30 órás keretbe nem számítanak be.) A képviselői felszólalások a 30-30 perces vezérszónoklatokkal kezdődnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve