A Ház rendkívüli ülésének összehívását Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte a kormány nevében Kövér László házelnöknek írt, a parlament honlapján olvasható levelében.
Az Országgyűlés elnökének javaslata alapján a hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd - a márciusban bevezetett új munkarend előtt megszokott - egyórás interpellációs időszak következhet, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészítve.
Az első ülésnap a kedden elfogadni tervezett előterjesztések bizottsági összegző módosító javaslatainak tárgyalásaival ér véget, várhatóan a késő esti órákban.
A képviselők kedden összesen huszonnégy előterjesztésről dönthetnek, elsőként a jövő évi költségvetésről. A Ház a hét elején fogadta el a jövő évi büdzséhez benyújtott összegző módosító indítványt, véglegesítve ezzel a büdzsé bevételi és kiadási főösszegét. Ennek értelmében a 2016-os költségvetés bevételi főösszege 15 800 milliárd, a kiadási 16 561 milliárd forint lesz, a hiány pedig 761 milliárd forint. A zárószavazást a Költségvetési Tanács véleményalkotását követően tarthatják meg.
A parlament emellett a közelmúltban tárgyalt indítványok közül dönt például az állami vagyont, az adóhatóságot, a mezőgazdaságot, továbbá a közlekedést érintő javaslatokról.
Kedden a szavazásokat követően három előterjesztés általános vitáját is megtartják, így terítékre kerül a szerencsejáték-törvény fideszes módosítására vonatkozó indítvány mellett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és az alapvető jogok biztosának tavalyi tevékenységeiről szóló beszámoló is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve