Mint a Napi.hu korábban megírta, a rekonstrukció befejezésének eredeti határideje az idei év volt. A tervpályázatot követően elkészült a felújítás terve, majd a napokban kihirdette a múzeum, hogy az eredeti tervező dolgozhatja át a terveket.
A mostani kormányhatározat kiemeli, hogy a kormány egyetért - az emberi erőforrások minisztere szakmai programja alapján - az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete teljes körű műemléki rekonstrukciójának (a Kinizsi utcai szárny rekonstrukcióját, valamint a Hőgyes Endre utcáról nyíló új szárny megépítését is magába foglaló), eredeti lechneri tervekkel összhangban történő megvalósításával és múzeumszakmai fejlesztésével 2017-2021 között. Vagyis a végső határidő ugyan csak kitolódott.
Ezt követően szól a határozat a 25 milliárd forintos támogatás felülvizsgálatáról, valamint az idei, több mint 6 milliárdos támogatásról, amiből az következik, hogy a munkálatok még idén megkezdődnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve