A portál megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az esti órákban született meg a döntés az új jegybankelnök személyéről. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek telefonon erre reagálva kijelentette: "nem tárgyaltuk és nem is fogjuk tárgyalni a gyulai frakcióülésen ezt a kérdést, ahogyan más testületek sem tárgyaltak róla, még csak informális megbeszéléseken sem került szóba, éppen ezért a Világgazdaságban megjelent hírt alaptalannak és álhírnek tartjuk".
Javaslom a különböző sajtóorgánumoknak, hogy az úgynevezett megbízható forrásaikat ellenőrizzék le, mielőtt félretájékoztatják a közvéleményt - mondta Kocsis, megjegyezve: minden médiumnak áll a rendelkezésére, ha kérdésük van. Hozzátette, az évadnyitó gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülésnek a rezsicsökkentés a kiemelt témája.
Kocsis Máté úgy fogalmazott, "személyi kérdésekről, így Matolcsyról sem volt szó, rezsicsökkentésről annál inkább".
Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten Brüsszelben azt mondta, a jegybankelnök-jelölést a határidő lejárta előtt mindössze egy nappal fogja megtenni a jelölt személyét érintő viták elkerülése érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve