Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Kovács Sándor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes országgyűlési képviselő birtokán elköltött európai uniós pénzek miatt - írja a 24.hu. Az eljárást felügyelő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítottat még nem hallgattak ki az ügyben.
A kormánypárti politikus családi birtokán 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások. Habár az összegeket hivatalosan nem az országgyűlési képviselő kapta, a pénzekből mégis az ő telkén épült vendégház, filagória, turisztikai bemutatóház és "csónakszállás".
A brüsszeli forrásokból felhúzott épületekről ráadásul nem mondott igazat Kovács, amikor azt hangoztatta, semmi köze a turisztikai létesítményekhez, ő csak telket adta, hogy fia és a felesége által vezetett egyesület birtokában álló cég építkezhessen. Azt állította, hogy a felépítmények az uniós pénzek nyerteseinek tulajdonában vannak, ám a szóban forgó telek tulajdoni lapján tulajdonosként csupán Kovács és az édesanyja volt feltüntetve - magyarán hivatalosan ők ketten lettek az uniós beruházások kedvezményezettjei.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve