Tukacs István, a parlament költségvetési bizottságának szocialista tagja sajtótájékoztatóján arról beszélt, az MSZP szerint a 2012-es és 2013-as költségvetés sarokszámai arra utalnak, hogy megbukott az a gazdaságpolitika, amely az egykulcsos jövedelemadótól várta a gazdaság növekedését, és a számokból az is kiderül, hogy a következő években megszorítások lesznek.
A Fidesz szerint a szocialista párt ismét saját kormányzásából indul ki, amely az országot teljesen eladósította, kiszolgáltatottá tette a nemzetközi szervezeteknek. Hozzátették: az elmúlt nyolc év szocialista kormányai az országot a szakadék szélére sodorták, az államadósság 2002 és 2010 között 52,5 százalékról felszökött 80 százalék fölé az akkori kormányok felelőtlen gazdaságpolitikájának köszönhetően.
"Államadósságunk oly hatalmas mértékben elszabadult, hogy az egyik legkiszolgáltatottabb országgá váltunk. Anélkül, hogy ezt a drámai államadósságot csökkentenénk, lehetetlen az előrelépés" - fogalmaztak a közleményben. Ezért a Fidesz szerint mindent meg kell tenni, hogy az államadósság csökkenjen, így szükséges azokat a vállalásokat teljesíteni, amelyeket a kormány márciusban tett a Széll Kálmán Tervben és a konvergenciaprogramban.
Ezek a programok egyértelműen meghatározzák a következő három évre az irányokat és az elsődleges szempontokat, amelyek mentén a költségvetés tervezése és végrehajtása is halad - fogalmaztak.
Kapcsolódó
A Fidesz szerint a kétéves költségvetési keretterv, a kormányrendeletben közzétett számok tükrözik azokat az erőfeszítéseket, amelyek nem a régi, rosszul működő rendszer fenntartását célozzák meg, hanem egy új fenntartható rendszer létrehozását.
"Az elmúlt nyolc év szocialista kormányai hibát hibára halmoztak, a görögökhöz hasonlóan majdnem államcsődbe vitték az országot. Végre itt az idő és lehetőség, hogy ezeket hibákat kijavítsuk" - olvasható a Fidesz közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve