Nagyon fontos, hogy a szülők felkészítsék a gyermekeket, azon a veszélyhelyzetek az elkerülésére és kezelésére, amelyek őket érhetik - hívja fel a figyelmet a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A legszükségesebb tudnivalók a következők:
- Értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen, ne adják oda idegeneknek.
- Táskájukat közösségi helyeken ne hagyják őrizetlenül. A legjobb, ha azt mindig maguk mellett tartják.
- Idegenekben - még ha kedvesek is - ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová, még útbaigazítás céljából sem.
- A késő esti órákban lehetőség szerint ne egyedül induljanak haza, hanem egymást védve-kísérve.
- Ha támadás éri őket, ne az értékeiket, hanem testi épségüket védjék.
- Feltétlenül tanulják meg szüleik telefonszámát, és ismerjék a segélyhívó telefonszámát, a 112-t is.
- Szórakozó- és közösségi helyeken italaikat ne hagyják őrizetlenül, amennyiben ez mégis megtörténik, ne igyanak abból, hiszen nem tudhatják, hogy nem került-e bele valamilyen szer.
- Ne próbálják ki a különböző kábítószereket, mert hatásuk kiszámíthatatlan és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is.
A rendőrség ajánlja, hogy a szülők gyermekeikkel együtt tekintsék át a legfontosabb gyalogos és kerékpáros közlekedési szabályokat, vizsgálják át a gyermekeik kerékpárját és szükség esetén szereljék fel a kötelező tartozékokkal, mint például a fékkel, világítóberendezéssel, prizmával, csengővel. Nagyon fontos, hogy a kerékpárok műszaki állapota mellett saját és gyermekeink biztonságáról se felejtkezzünk el. Kerékpározás, görkorcsolyázás és a gördeszkázás közben használjanak bukósisakot, védőfelszereléseket.
A hatóság kéri a közúti közlekedésben résztvevőket, hogy a nyári időszakban különösen ügyeljenek a gyermekekre, akár az úton, vagy annak közelében gyalogosan, vagy kerékpárral jelennek meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve