A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint az ország szinte minden régióban jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak a szakmunkások, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon elérheti vagy akár meg is haladhatja az 1300-1400 forintot - írja az MTI.
Hozzátették, hogy már az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti órabér.
Kapcsolódó
A közleményben Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője azt írta, hogy a következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve, hogy a vállalatok milyen hatékonysági lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit.
A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, nemzetközi tulajdonú magyarországi leányvállalat közel 500 középvezetőjénél idén a második negyedévben 5,1 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt.
Tavaly ilyenkor 4,7 százalékos bérnövekedés zajlott le ebben a szegmensben, vagyis a bérek emelkedésének gyorsulása ebben a körben is észlelhető. Arra számítanak, hogy ez a gyorsuló tendencia a következő időszakban is folytatódni fog. Ezt egyrészt az infláció korábbinál magasabb üteme kényszerítheti ki a munkaadókból, másrészt a munkaerő megtartásának is fontos feltétele ez, hiszen ebben a körben egy jó munkahely-váltással akár 20-30 százalékkal magasabb bérszint is elérhető lehet - fogalmazott a közleményben Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve