Az MSZP azért kérte rendkívüli parlamenti ülés összehívását, hogy a Ház parlamenti határozatban rögzítse, az M0-s körgyűrű és bevezető szakaszainak díjmentességét. A szocialisták kezdeményezését az LMP és a független képviselők is támogatták. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor jelezte, a kormánypárti képviselők nem mennek el az ülésre, így a napirendet határozatképtelenség hiányában várhatóan nem fogadják el. A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője elhatározásukat azzal indokolta, hogy politikai színjátéknak tartják a szocialisták kezdeményezését.
A délben kezdődő ülés szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdődhet, majd az államfő által visszaküldött törvényekről szóló bizottsági jelentéseket, módosító javaslatokat tárgyalhatja a Ház. A képviselők a két javaslatot, 50-50 perces időkeretben tárgyalhatják, majd módosíthatják is az egyszer már elfogadott előterjesztéseket.
Áder János pénteken küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra az épített környezet alakításáról és védelméről, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását. Az épített környezetről szóló jogszabály módosításával a parlament újraszabályozta a plázák építésének lehetőségét, a kereskedelmi törvény átírásával pedig 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.
Az államfő a kereskedelmi törvényt uniós szabályokra és uniós bírósági állásfoglalásra hivatkozva küldte vissza. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosítást - amely a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények építésének, átalakításának és bővítésének építésügyi hatósági engedélyezési eljárási szabályait állapítja meg - a többi között a szakhatóságokkal kapcsolatos szabályozása miatt tartja aggályosnak a köztársasági elnök.
Rogán Antal vasárnap azt mondta, a plázaépítési tilalmat fenn kell tartani, nem szeretnék, hogy január 1-jétől Magyarországon ismét épülhessenek plázák. Hozzátette: ha a parlament ezzel a kérdéssel csak februárban foglalkozna, akkor joghézag alakulhatna ki, amely később vagy jogvitákhoz, vagy megvalósuló plázaépítésekhez vezet.
A kereskedelmi törvény módosításával kapcsolatban a Fidesz frakcióvezetője közölte, azt látják, a nemzetközi kereskedelmi láncok többször is tettek kísérletet arra, hogy a Magyarországon keletkezett bevételeiket külföldre vigyék; valamely külföldi leányvállalatuknál adózzanak utána és a profitot ott vegyék ki. Véleménye szerint Magyarországnak nem ez az érdeke, ezért gondolják azt, olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek ösztönzik a cégeket arra, hogy Magyarországon adózzanak bevételeik.
A második ülés interpellációkkal, azonnali kérdésekkel, majd kérdésekkel ér véget, várhatóan 18 óra környékén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve