Ahogy a Napi.hu is megírta az Országgyűlésről szóló törvény módosításának tervezetében lehetővé tették volna, hogy az országgyűlési képviselők a hivataltól kapott benzinkártyájukkal ne csak üzemanyagot, hanem autópálya-matricát, helyközi tömegközlekedési jegyet és bérletet, helyi bérletet, valamint parkolási bérletet is vásárolhassanak. A javaslatot azzal indokolta a módosítást beterjesztő törvényalkotási bizottság, hogy az összes képviselő "a legteljesebb körben, illetve az utazási szokásaihoz, szükségleteihez igazodva" használhassa az üzemanyagkártyáját.
A törvénymódosítás újabb kedvezményeket biztosítana a parlamenti képviselőknek, többek között bármekkora lakást bérelhetnének a politikusoknak (az erre fordítható összeg emelése nélkül), és enyhítenének az összeférhetetlenségi szabályokon is.
Az Index cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az országgyűlési törvény módosításának ötlete eredetileg nem a Fidesztől származott. Az MSZP korábban azt vetette fel, hogy vegyék be a törvénybe az irodabérletek ügyének kibővítését, azaz hogy pártirodákat is lehessen bérelni, és ők javasolták az autópálya matricák elszámoltatását is. Ez utóbbi javaslat még akkor született, amikor nem volt szó az M0-s fizetőssé tételéről. A Jobbik pedig a lakásbérletek ügyében, az 50 m2-es határ eltörlése érdekében szorgalmazott módosítást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve