A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a társházigazda Mariborban, Koperben, Celjében és Ljubljanában rendezi a találkozókat.
Az eddigi 12 helyett immár 16 csapatos kontinensviadalnak mindkét házigazda automatikus résztvevője. A magyarok a június 9-i nyitónapon a jelenleg épülő kispesti stadionban mutatkoznak be, majd három nappal később Székesfehérváron játszanak, a június 15-i zárókörben pedig ismét a Bozsik Stadionban lépnek pályára - írta az MTI.
A négy kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, e meccsekre Székesfehérváron, Szombathelyen, Mariborban és Ljubljanában kerül sor. A két elődöntőt Kispesten és a szlovén fővárosban, a június 26-i finálét pedig Székesfehérváron rendezik.
Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága tavaly december elején döntött úgy, hogy a 2021-es viadalt Magyarország és Szlovénia közösen rendezheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve