"A baranyai Hallgatói Hálózat az újévben újult erővel folytatja az ellenállást" - olvasható szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben. A tavalyi év utolsó tiltakozó megmozdulásként a miniszterelnök az egyik kereskedelmi csatorna beszélgető műsorában tett nyilatkozatára válaszul like-kampányt indított a pécsi Haha, aminek hatására az elmúlt napokban országszerte már több mint 5000- ren like-olták a követeléseiket, jelezve, hogy egyetértenek ezekkel, és "nem dőlnek be a kormány kapkodó, romboló intézkedéseinek, csitító ígéreteinek, és kifordított magyarázatainak" - olvasható a közleményben. Utóbbit elkerülendő követeléseiket ezúttal 13 pontban fogalmazták meg.
A pécsi Hallgatói Hálózat által szervezett "REUNION - a középiskolai és egyetemi polgárság első közös fóruma" keretében a jelenlévő diákok, hallgatók, tanárok, oktatók és szülők egyetértenek abban, hogy a kormány oktatáshoz való jelenlegi hozzáállása elfogadhatatlan. Ezért követeli a köz- és felsőoktatás átfogó, szakmailag megalapozott reformját az érdekeltek bevonásával, akik a diákok, tanárok, szülők és az intézményfenntartók. Továbbá, hogy ne korlátozzák az egyetemek szellemi, gazdasági és szervezeti autonómiáját. Követelik a forráskivonás azonnali leállítását és az eddigi elvonások kompenzálását. Az állam garantálja a minőségi felsőoktatás működéséhez szükséges folyamatos és átlátható finanszírozást. A felsőoktatás finanszírozási rendszerének egyik elemét képezheti egy, a szakértők és érdekképviseletek bevonásával kialakított, méltányos tandíjrendszer, de ehhez szociális és teljesítményalapú ösztöndíjrendszer kidolgozását szeretnék elérni. Ellenzik a hallgatói szerződés jelenlegi formáját, mivel az Európai Unió szabad munkaerő áramlást biztosító alapelvével szemben áll. A kormány ne a hallgatói szerződéssel, hanem vonzó munkalehetőségekkel és európai színvonalú életkörülmények biztosításával tartsa itthon a fiatalokat. A felsőoktatásban történő változtatásokat felmenő rendszerben kell bevezetni. A diákoknak törvénybe foglalt joga legyen, hogy középiskolába kerülésükkor ismerhessék a majdani felsőfokú képzésükre vonatkozó feltételeket. Az államilag támogatott képzésbe való besorolás továbbra is az érettségi eredmények alapján működjön, de a második félévtől legyen lehetőség arra, hogy félévenként, évfolyamonként és szakonként változzon az önköltséges illetve az államilag támogatott tanulók köre a tanulmányi eredmény alapján, ezzel motiválva a diákokat tanulásra, a minőségi felsőoktatás érdekében. Tiltakoznak a támogatott egyetemi férőhelyek önkényes, központi szétosztása ellen. Az államnak nem csak pénzben mérhető gazdasági hasznot hozó állampolgárokra van szüksége. A szociálisan hátrányos helyzetű diákoknak biztosítani kell az egyetemekre való bejutás lehetőségét, valamint az egyetem sikeres elvégzésének feltételeit. A speciális képzésmódot igénylő, hátrányos helyzetű diákok oktatási intézményeitől ne vonják el a támogatást, illetve az eddigi elvonásokat kompenzálják. Szükség van a szakmunkásképzés nyugati mintára történő átalakítására, perspektívára a szakmunkás létben, hogy ez reális alternatívája legyen a főiskolai és egyetemi képzéseknek. A minőségi köz - és felsőoktatás érdekében követeljük a tanárok és oktatók korrekt bérezését és a megfelelő munkakörülmények biztosítását. Követelik a 21. század munkaerő-piaci sajátosságait figyelembe vevő életpálya tervezést és pályaválasztást érdemben segítő, támogató közép- és felsőfokú oktatást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve