Gaskó István vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a korkedvezményes nyugdíjazásban szinte teljes egészében érintett munkavállalói csoport, a mozdonyvezetők már a sztrájkon gondolkodnak, és bár nagyon kockázatos, ha érdemben nem sikerül megállapodni, bevetik sztrájk eszközét.
A Liga elnöke a hétfői demonstrációval kapcsolatban ismertette, hogy az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsi lassítja majd a közúti forgalmat reggel 7 és délután 4 óra között, mellyel a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen tiltakoznak.
Gaskó István újságírói kérdésre hangsúlyozta: az autós demonstráció semmilyen formában nem kötődik a vasárnapi tüntetésekhez, valamint politikai háttérindíttatása sincs.
Budapesten összesen hat helyszínen: az Andrássy úton, a Szentendrei út bevezető szakaszán, az Angello Rotta rakpart és a Sztehlo Gábor rakpart Duna felőli sávjában, valamint az M3-as, M5-ös fővárosi bevezető szakaszain és az M1-M7-es autópályán, az Egérút magasságában várhatóak sávlezárások - derül ki a Liga szakszervezetek honlapjáról.
Csizmadia Lajos, a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének szóvivője felhívta a figyelmet, hogy a kormány terve mintegy 1200 dohányipari értékesítésben és logisztikában foglalkoztatott munkavállalót érintene, és tömeges létszámleépítéseket eredményezne, több mint ezer család megélhetését veszélyeztetné. A szóvivő elmondása szerint a dohányipar speciális problémája miatt a forgalomlassító felvonuláson közel 400 dohányértékesítésben használt jármű vesz részt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve