Az Ab-hoz forduló magánszemély alkotmányjogi panaszában kifogásolta, hogy 2012-es személyi jövedelemadója egyszázalékos egyházi felajánlásáról rendelkező nyilatkozatát a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) érvénytelennek nyilvánította azért, mert a rendelkező nyilatkozatban olyan szervezetet jelölt meg kezdeményezettként, amely nem minősült elismert egyháznak, és így nem volt technikai száma sem. Az ügyben eljáró bíróságok a NAV döntését helybenhagyták.
Az Ab az alkotmányjogi panaszt elutasította, miután megállapította, hogy az abban támadott adóhatósági, illetve bírósági döntések a hatályos jogszabályok figyelembevételével születtek. A szabályozás szerint ugyanis a szja egyszázalékos egyházi felajánlásának kedvezményezetti körébe az indítványozó által megjelölt hitközség nem tartozik bele, a kedvezményezetti státust a jogalkotó csak a bevett egyházaknak tette lehetővé.
Kapcsolódó
Diszkriminatív
Hivatalból eljárva az Ab ugyanakkor megállapította, hogy a hatályos szabályozás diszkriminál egyes vallási közösségekhez tartozó hívőket, a személyi jövedelemadó szempontjából adózókat. Az indoklás szerint az államot egyfelől széles mérlegelési lehetőség illeti meg a vallási közösségeknek nyújtható anyagi, pénzügyi támogatások, kedvezmények és mentességek területén, és eltérő jogokat élvezhetnek a különböző vallási közösségek, a hatályos szabályozás szerinti bevett egyházak, illetve vallási tevékenységet végző szervezetek.
Másfelől azonban a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jognál a vallási közösségek tagjai között nem tehető különbség: minden vallási közösség valamennyi tagját megilleti a vallásszabadság joga.
Nem indokolható a megkülönböztetés
Az Ab megállapította: alkotmányosan nem indokolható az olyan megkülönböztetés, melynek következtében a bevett egyházak tagjai jövedelemadójuk egy százalékát egyházuk számára felajánlhatják, ugyanakkor a vallási tevékenységet végző szervezetek tagjai nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. Itt ugyanis a hívők összessége és egyéni jogaik egyezősége alapján egységes szabályozás alá kell tartozniuk a bevett egyházaknak és a vallási tevékenységet végző szervezeteknek.
Az Ab kimondta: az Országgyűlésnek biztosítania kell, hogy az adózók valamennyi vallási közösség közül választhassanak, amikor az egyszázalékos egyházi felajánlásról rendelkeznek.
A testület 2017 végéig szabott határidőt az Országgyűlésnek, hogy e jogalkotási kötelezettségének eleget tegyen. Az Ab határozatához a 15 tagú testületből egy alkotmánybíró, Salamon László fűzött különvéleményt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve